2014 Karácsonyi gondolatok!

Karácsonyi fények,
Bennünk él a szeretet.

Csillagok az égen,
Nekünk ragyognak.

Békesség a lelkünkben,
Nyugalom a kertünkben.

Huskyk a szánunkon,
Huskyk az ágyunkon.

Sütemény a hűtőben,
Hájas a bendőnkben.

Szeretet az év minden napján,
Ilyenek lennénk mi,
Az év minden pillanatán! 

Világ, ébredj!

Kinevetnek, mert te más vagy.
Elítélnek, mert mást teszel.
Félre dobnak, mert nem vagy birka.
Kigúnyolnak, mert cselekszel.

Fekete, kövér, stréber és vézna.
Lusta, lázadó, fogyatékos és ostoba.
Anorexiás, hülye, kurva vagy csak otromba.
Csúnya, kapafogú, rút és disznó,
Túl sok itt a sértő szó.

Pedig használod, ok nélkül kiáltod.
Nem ismered jelentésük, erejük,
Következményük...

Ítélkezel, mint az égiek.
Mutogatsz, mint egy rossz gyermek.
Utálkozol és gúnyolódsz,
Ó te, világ!
Megromolsz.

Léteznek véletlenek

Különös...
Álmodom..
Fáj a fejem.
Az egészet hanyagolom.

Csendesen nevetek,
Az egész össze keveredett.
Azt mondják...véletlenek nincsenek.
Nos hát, a tudósok ismét tévedtek.

Utálom-téves

Utálom, hogy kötöszködik
Hogy, lusta és titkolózik.
Utálom, hogy nem keres.
Utálom, de ez rettenetes.
Mondhatnám, hogy utálom őt...
De mindent szeretek.
Ahogy alszik, iszik, eszik
És persze kíváncsikodik.
Szeretem a szemét, a haját és az illatát.
Szeretem, ahogy rám nevet, ahogy néz.
Remélem, hogy szeret.
De ez csak barátság. így álom,
Remény, hogy ő és én...

Borús sorok

Sírnék, de már nem tudok.
Ordítanék, de nem merek.
Kinyitnám az ajkaim, de már azt sem lehet.
Megmondanám minden bajom,
Leírnám zakatoló fájdalom vonatom.
De már a sínek is eltüntek...
Nem tehetem meg...
Nem lehet....
Végem.

Elég...illúzió

Szívemben orkán,
Mi tombolni kész.
Lelkemben vulkán,
Mi kitörne már.
Szememben zivatar,
Mit elnyom az álom.
Mindegy már nekem,
Össze tört a világom.

Nem tudom, rossz vagyok,
Vagy áldozat...
Én vagyok a hibás,
Vagy a végtelen vad.
Én törtem össze,
Nekem lett már elegem?
Vagy az egészet csak beképzelem?
Nem értem.

Ők illetnek szavakkal,
Sértő mondatokkal,
Vagy csak én hiszem?
Ők nem fogják meg a kezem,
Vagy fagyos a szívem?
Én vagyok kit támadnak,
Vagy én vagyok a támadó?
Én vagyok a farkas és ők
a hallgató?

Ez egy illuzió?
Nekem fáj csak minden szó?
Csak én nem hallom a hangokat?
Csak az én lábam, érzi a nehéz súlyokat?
Eddig még a nevem sem tudták..
Most meg már érzik tetteim súlyát.
Eddig én voltam a fogyatékos....
Eddig én voltam a rossz.

Miért tapsoltak?
Miért örültek?
Ha igazából, nem szeretnek?
Miért hazudnak a szemembe,
Egymáséba és másokéba?
Miért játszák meg önmaguk?
Ha mind tudjuk, kik vagyunk.
Miért érzem.... illúzió?

Miért hiszem elfogyott a jó?
Én lennék a vak, és a rossz?
Én lennék, ki mindenkinek
Fekete hármast oszt?
Én lennék a szörnyeteg?
Én lennék az elmebeteg?
Én vagyok hát jég?
Ki szétválaszt és elhidegít?

Egy érzés...

Ismét billentyűt ragadok.
Ismét  rímet kreálok.
Leírom, az éltem.
Leírom a csendem.
Bemutatom varázsom,
Bemutatom szabadságom.

Ez lennék én....
Kék szemű teremtmény.
Fehér bőrű, szőke lény.
Otthonom a természet.
Hazám a szeretet.
Ez vagyok én.
Egy érző szívű lény.

Életem nem más,
Mint a folytonosság.
Mint a kitartás, cél
És Remény.
Nem más, mint az,
Aki vagyok én.

Csendem nem érti más,
Sőt néha én sem.
Én is érzem, tapintom
És belélegzem.
Hangjaim hallodtak,
Betűim dalolnak.