Én sem vagyok makulátlan,de vannak érzelmeim.
Melyekkel az élet játszik és az ellenfeleim.
Miért fáj az, hogy ilyen vagyok?
Miért baj az, hogy így gondolkodok?
Mit ártottam én ti nektek, drága ellenfelek?
Mi volt az, ami tüzes nyílként égetet?
Tudom én jól, nem vagyok angyal.
S a szerénységem is elkoborol lassan.
De én szívből szeretni nagyon tudok.
Csak nem most és nem titeket,
Hanem a családomat és a természetet.
Hiába hiszitek oly sokan szívem hideg,
Tekintetem diderget vagy megfagyaszt.
Előtte ismerjetek és utána itélkezetek.
Én sem cselekszem oly gyakran esztelen,
Csak a szókimondás az egyetlen veszélyem.
Persze ez nem igazán érint meg titeket,
Ti mindig csak itélkeztek, elitéltek és kibeszéltek.
Megbántva másokat, már észre sem veszitek.
Számotokra ez a módi? Szerintem inkább olyan undi.
Mit ártottunk nektek? Levegőt szívtünk vagy mosolyogtunk?
Mit beszélek én itt.... már én magam sem értem,
Miért foglalkozom ezzel, hisz mind majd meglátjátok,
A kis kacsából hattyú lesz, belőletek lassan csak por lesz.
Nem érdekeltek rá kell, hogy jöjjek nem érdemeltek,
Ha csak én vagyok naív és egy álomban élek,
Mert az álmaimban nincsenek ellenségek és irigyek,
Szemeim csukva tartom, mert eltorzult világunk
Szívemből sajnálom és én nem ide tartozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése