Szerelmes pillantással néztem
feléd.
Mosollyal ajkamon közeledtem
eléd.
Megálltam pár lépésnyire…
Levegőt vettem és vártam, minek
kell jönni-e.
Néztem le majd fel, s feléd.
Megérkeztél, elém léptél.
Köszöntünk.
Sétában megállapodva lépkedtünk.
Össze-vissza beszéltem,
megpróbáltam megállni…
De ismersz már, nekem az
lehetetlen.
Néztelek, miközben beszélsz vagy
én beszélek.
Nem mondtam, de a nézésem
elárulta az érzelmem.
Ebédelni siettünk, ahol mély
benyomást tehettünk…
Vicces voltál, és kedves, megnyugtató,
illedelmes.
Sétáltunk tovább, nem akartam,
hogy vége legyen.
Hogy elköszönj és elbúcsúzz
tőlem.
Megbeszéltük a másnapot…
Ami reményekkel elhalmozott.
Már akkor tudtam: Te vagy a
végzetem.
2017.12.01. Szeretlek!