Borús sorok

Sírnék, de már nem tudok.
Ordítanék, de nem merek.
Kinyitnám az ajkaim, de már azt sem lehet.
Megmondanám minden bajom,
Leírnám zakatoló fájdalom vonatom.
De már a sínek is eltüntek...
Nem tehetem meg...
Nem lehet....
Végem.

Elég...illúzió

Szívemben orkán,
Mi tombolni kész.
Lelkemben vulkán,
Mi kitörne már.
Szememben zivatar,
Mit elnyom az álom.
Mindegy már nekem,
Össze tört a világom.

Nem tudom, rossz vagyok,
Vagy áldozat...
Én vagyok a hibás,
Vagy a végtelen vad.
Én törtem össze,
Nekem lett már elegem?
Vagy az egészet csak beképzelem?
Nem értem.

Ők illetnek szavakkal,
Sértő mondatokkal,
Vagy csak én hiszem?
Ők nem fogják meg a kezem,
Vagy fagyos a szívem?
Én vagyok kit támadnak,
Vagy én vagyok a támadó?
Én vagyok a farkas és ők
a hallgató?

Ez egy illuzió?
Nekem fáj csak minden szó?
Csak én nem hallom a hangokat?
Csak az én lábam, érzi a nehéz súlyokat?
Eddig még a nevem sem tudták..
Most meg már érzik tetteim súlyát.
Eddig én voltam a fogyatékos....
Eddig én voltam a rossz.

Miért tapsoltak?
Miért örültek?
Ha igazából, nem szeretnek?
Miért hazudnak a szemembe,
Egymáséba és másokéba?
Miért játszák meg önmaguk?
Ha mind tudjuk, kik vagyunk.
Miért érzem.... illúzió?

Miért hiszem elfogyott a jó?
Én lennék a vak, és a rossz?
Én lennék, ki mindenkinek
Fekete hármast oszt?
Én lennék a szörnyeteg?
Én lennék az elmebeteg?
Én vagyok hát jég?
Ki szétválaszt és elhidegít?