Kérdezed tőlem ismét...
Szörnyű és csodálatos,
Félelmetes és varázslatos.
Fáj is és éltet...
Ilyen, ilyen a hang nélküli élet.
Milyen?
Fütty szó nélkül tűrhető,
Ének szó szívvel is érezhető,
Muzsika... szívem nótája,
Anyai hang, emlékeim varázsa.
Ilyen, ilyen a csendbeli élet.
Milyen?
Szerelem hangja, szívből szól.
Szeretet hangja, a lelkek tánca.
Boldogság dala, az élet játéka.
Kedvesség operája, az emberek muzsikája.
Ilyen, ilyen a hallatatlan élet.
Milyen volt?
Teszem fel a kérdést én...
Féltem, túl sok volt a hang...
A gondolataim meg, csendben szóltak.
Fájt a fejem, és igen...
Zene volt, de olykor ricsaj nekem.
Ilyen, ilyen volt a halló élet.
Még is kérded...
- Miért nem? Egy próbát megér,
én úgy érzem.
- De én nem. Nekem nem...
- Hát miért nem?
- Félek, s fáj.
Van mi hiányzik nem tagadom...
De ez legyen a legkisebb gondom,
hogy hiányzik a gyermekkorom.
- A hallás? A zene? A tánc? - sorban kérded.
- Nem. Csak a hang,
mi szájakat elhagyja, de ez a sors.
Minden ok és okozat....
elviseltem, megszoktam, majd megértettem...
Ki merem jelenteni, hogy a csendet megszerettem.
2016.09.19. Egy új lehetőség, de szokott válasz: Nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése