Elég...illúzió

Szívemben orkán,
Mi tombolni kész.
Lelkemben vulkán,
Mi kitörne már.
Szememben zivatar,
Mit elnyom az álom.
Mindegy már nekem,
Össze tört a világom.

Nem tudom, rossz vagyok,
Vagy áldozat...
Én vagyok a hibás,
Vagy a végtelen vad.
Én törtem össze,
Nekem lett már elegem?
Vagy az egészet csak beképzelem?
Nem értem.

Ők illetnek szavakkal,
Sértő mondatokkal,
Vagy csak én hiszem?
Ők nem fogják meg a kezem,
Vagy fagyos a szívem?
Én vagyok kit támadnak,
Vagy én vagyok a támadó?
Én vagyok a farkas és ők
a hallgató?

Ez egy illuzió?
Nekem fáj csak minden szó?
Csak én nem hallom a hangokat?
Csak az én lábam, érzi a nehéz súlyokat?
Eddig még a nevem sem tudták..
Most meg már érzik tetteim súlyát.
Eddig én voltam a fogyatékos....
Eddig én voltam a rossz.

Miért tapsoltak?
Miért örültek?
Ha igazából, nem szeretnek?
Miért hazudnak a szemembe,
Egymáséba és másokéba?
Miért játszák meg önmaguk?
Ha mind tudjuk, kik vagyunk.
Miért érzem.... illúzió?

Miért hiszem elfogyott a jó?
Én lennék a vak, és a rossz?
Én lennék, ki mindenkinek
Fekete hármast oszt?
Én lennék a szörnyeteg?
Én lennék az elmebeteg?
Én vagyok hát jég?
Ki szétválaszt és elhidegít?