Hála egy versben

Nem is olyan rég,
Tizenhárom éve tán,
Született egy kicsi lány.
Édesanya fogta,
A széltől is óvta.
De már rájött vad a lánya,
A fiúk jobboltára.
Üt, vág, s karmol, ha kell.
Hisz tudja, hogy az életbe támadni kell.
Egy embert viszont védd
Sőt ha kell a szörnyet, tépi szét.
Védje a fáradt kezeket,
Halványabban csillogó szemeket.
Hisz kézzel védték
Szemmel nézték.
De a legnagyobb szívvel szeretlek.
Melyet ez a kicsiny gyermek,
Ellnem feledhet, hisz egy ember
Melyet igazán szeret.
Nevelgeti, míg fel nem cseperedd.
Lehet, hogy már nagy szamár.
De akkor sem egy nagyon vad lány.
Szereti, ha szeretik.
Főleg ha ölelgetik.
Szereti az anya főztjét
Még akkor is, ha tökfőzelék.
Szereti a húsi levest,
Hisz ha beteg csak azt esz.
Sorolnám én tovább is,
De egy a lényeg,
Melyet jól jegyez meg.
Szeretlek, de ezt elégszer
Nem mondhatom.
Hisz tud ahány csillag, ragyog.
Annyi ezer szeretlek, sem lenne elég,
Ahhoz, hogy tud valóban fontos vagy nekem.
S mely fényesen izzik a Nap.
Akkorra tűz sem lenne elég,
Hogy elválasszon tőled,
Hisz én téged szívemből
SZERETLEK.